Elérkezett a 2018-as Madeirám utolsó teljes napja. Utolsó rajzszögeimet szedegetem ki a térképemből.
Mára Laranjal kerület felső részét jelöltem ki magamnak. Útközben az uszodánál megálltam a tavalyi reggelizőnél, ahol akkoriban volt két akvárium, az egyikben sötétzöld a másikban sötétbarna vízzel és bennük balsorsú halakkal.
Januárban kicserélhették a vizet a zöldeknél, mert most akkor is láttam a halakat amikor nem közvetlenül az üveg mellett tátogtak. A barnáknál továbbra is szar a helyzet. Itt sok minden nem változott.
A péksütemény friss, a kávé olyan erős, hogy felgyorsul tőle a mozgásod.
A péksütemény friss, a kávé olyan erős, hogy felgyorsul tőle a mozgásod.
Nem messze található ettől a helytől az ER107 jelölésü út, ami az Apácák völgyéhez visz. Ha a sok kanyargás közben az ember tud nézelődni, akkor fenn a hegyekben jó magasan megláthat egy pillanatra egy magas völgyhidat, amit nagyon nem tud hova tenni a fejében levő kis térképen. Vajon hol van ez?
Na én megkerestem.
Az első képen látható lila betonfal vezet fel az égbe, a felüljáró magasságába. Kocsival egyesben ötven másodperc felérni. Gyalog - egy szatyor Coral sörrel - a várható érkezés május vége. Itt akit "le" küldenek a közértbe, annak a le-t komolyan is gondolják.
Fenn a felüljáró egy több részből álló rendszer része, aminek hiányzik még a zöme. Az út ami valamikor majd felgyorsítja az Apácák völgyének elérését jelenleg egy nagy szakadék szélén végződik.
Néhány bennszülött nyugger itt támaszkodik az út végét lezáró korlátnál és fészbúk helyett innen fikázzák, ahogyan lenn a völgyben lázas munka keretében négy ember építi a következő százméter magas hídláb alapjait.
Jó meg bomdiáztam őket, mire kórusban vissza bomdiáztak.
A kilátórész mellett kis utca nyílt lefelé a favellába.
A kis utca később átment "egy szatyor széles" lépcsőbe. Lementem egy darabon fotózgatni, de hamarabb kényszerültem visszafordulni, mint ameddig a kiváncsiságom hajtott volna.
Nyomorult egy hely. Majdnem olyan rossz mint egy lakótelepi lakás.
Érdekes volt látni a kis házakon a háztetőre épített játszóteret, vagy a tehetősebbeknek odafenn a kocsibeállót. Ez utóbbihoz bizti nem úgy tákolnak födémet a nappalihoz, hogy megbírjon két rászálló varjút. Mert ha elmérik, akkor a Rönó rövidesen a szobájuk díszévé válhat, amint átszakad a mennyezeten.
Ééééés innen volt még feljebb.
Megtaláltam Funchal legmeredekebb utcáját, ahová ordító motorral egyesben felmentem. A "Jani teljesen hülye" kitüntető címet visszutasítom, ugyanis ide is feljár a helyi buszjárat. A busz tipusa Volvo Sikator :-) , olyan keskeny hogy szélben nem nagyon parkolnék vele oldalazva.
A helyi parkolóba olyan meredek volt a behajtás, hogy álló helyzetből nem tudtam elindulni, mert állandóan megcsúszott a kerék. Hiába SUV ez a kocsi, csak a neve az. A benne levő motor zsenge, a hajtása meg csak az első kerekeket forgatja. A másik parkolóból éppen kiállni készülő ember mutatta, hogy guruljak vissza tíz métert és nekifutásból próbáljam. Addigis ő elvinné a szarocskáját, mielőtt a kijárat előtt túl nagy gödröt kaparok az aszfaltba.
A parkolóba beállva csudaautóm mutatta, ha ezt így folytatom, akkor közel húsz liter gázolajat fog félelmében meginni.
Kiszálltam fotózni.
Majdnem felborultam.
A falakon a kerítéseken mindenhol kapaszkodó korlátok. Normááááális?
Láttam egy velem egykorú embert az alsóbb parkolóból elindulni felfelé. Ő láthatóan beszopta a közértet, mert két hatvan literes teszkós szatyorral indult neki a kaptatónak. Néztem egy darabig, de végül nem bírtam tovább és elfordultam.
Az egész pillanat azt a Deja Vu-t sugározta, mint amikor tíz évesen a biológia házifeladatnak eleget téve gombostűre szúrtam egy nagy bogarat és belenyomtam az akkori rovargyűjteményembe. Annak a szerencsétlennek járkáltak a lábai igy helyben kapálódzva, mint ennek a balsorsú férfinak.
Szerintem az ilyenek egy életre megutálják a nehéz dolgokat, mint például az üveges sör vagy a dinnye.
Ilyen helyen az élet felelősségteljes, körültekintő gondolkodásmódot igényel.
Ha a tőled kettővel fentebb élő szomszédod kezéből véletlenül kicsúszik a pótkerék, akkor lehet, hogy te vasárnap már virágok között fekszel a hátadon és körlötted mindenki fekete ruhában énekel.
Lefelé ereszkedésem közben - mivel az utca csatornázott - az egyik fedél lyukán keresztűl fél méter magasra fröccsent a vízsugár. Ennek láttán rögtön beferdült a gondolatom, és lelki szemeimmel láttam, amint odalenn a csőben valakinek a lefelé tartó (tegnapi) vacsorája éppen közelít a hangsebességhez. Az tuti hogy odalenn valami nagyon komoly műtárgy fogadja a fenntről érkező szennyvizet.
Ez az utca 1150 méter hosszú és szinte egyenes.
Mai ebédünket Armandó kricsójában fogyasztottuk el, ami Porto Moniz felett van a főút mentén.
Azért nem egy osztályos éttermet választottunk, mert el kell kezdenünk a visszarázódást a mindennapos leputtyadt életünk felé. Az étterem-pékség-kocsma-presszó-posta komplexum forgalmas. Még a fenekem nem érte el a széket, amikor már ott volt a pincérfiú.
Kértem két kólát ,amit el kellett ismételnem vagy ötször mert nem értette. Én meg nem értettem, hogy mit nem ért meg egy négybetüs szóból. Megpróbáltam mindenféle módon kiejteni a kóla szót, amivel a szürkeiszapos mélységekig aláztam magam, de a csóka szemeiben csak két kurvanagy kérdőjel látszott.
Rápróbáltam a Coca Colára, mire beesett nála a tantusz.
Ez ugrott be nekem:
Bemegy az arab a kocsmába:
- Alra a bahkra kharde bahre Coca-Cola!
A csapos értetlenül bámul:
- Bocs... nem értem! Egy jéghideg micsodát?
- Alra a bahkra kharde bahre Coca-Cola!
A csapos értetlenül bámul:
- Bocs... nem értem! Egy jéghideg micsodát?
Elmekegtem még, hogy enni is akarok, de ezt már el is játszottam neki, amint egy légkanállal eszem a tenyérrel felfelé tartott kezemben levő semmit, miközben a "menyükard" szót nyerítettem, megelőzendő, hogy ez a nagyoneszes tányérban hozza ki a kólámat.
Kaptunk menükardot, amin jó sok tétel volt.
Fiúka jelezte hogy ez nem az aktuális lista, hanem az elmúlt tíz évben itt dolgozott harmic szakács emlékkönyve. Jelenleg jobban tesszük ha az egyetlen kétszemélyes tálat rendeljük 16 euróért. A többi tétel ugyanis erről van leszedve, ennek a kétszemélyes tálnak az egyszemélyesített torzója.
Kértünk hozzá köretként rizst, ami persze nem volt, meg kértünk hozzá zöldsalátát, amit meg azért ne rendeljünk mert hozzá tartozik.
Azt mondtam neki: Batáta?
Mondtam mély hangon magasan, Minionosan és emberesen is. Bazze, nem értette.
Mondom "szvít krumpli" te kicsiagyú...
Feladtam.
A bonyolult rendelés leadása után arcunkra bárgyú mosoly ült ki és lefényképeztünk mindent ami csak megmozdult. Közte olyanokat, mint a kocsma előtt teherautóval megálló helyi lakost, aki csak egy féldecire ugrik be, valamint a rőzse hordó nőt aki a fején egyensúlyozva uszkve fél köbméter rőzsét vitt el a vendégló előtt.
Szemem sarkából látom hogy a pult mögött a felszolgáló fiúka magyaráz az egyik nemzetközileg is értő lánynak, miközben az orrával felénk mutogat. Mondom ajjaj, baj lesz.
Jön is a lány, és mondja hogy sajnos csirke nem lesz a tányéron, mert megette a tulaj. De hoz helyette majd másik husit. Szájszélbeharapva próbáltuk a röhögést vissza fojtani. Se csirke, se rizs...
Benn a fejemben láttam, amint az elképzelt szakácsunk guggol az üres hűtőnél és megpróbál egy főételt összerakni a benn lévő hideg levegőből.
Az etetőt ennek ellenére ajánlom mindenkinek, mert azért ez az igazi authentikus Portugál gyorsétkezde. Olcsó volt, jó volt, és nagyon sok.
Hazafelé áthajtottunk a szállodasoron.
Szörnyülködtünk egy sort, és "az ide soha nem jönnék" mondatokkal és ezzel biztosítottuk magunkat, hogy a legjobb szállás a miénk.
Az út mentén rengeteg üres lakás. Ha rendesen megnézed látod, hogy koszos az ablak, még nincs gazdája. Rengeteg többszintes apartmanház vagy lakóház is épül, ami azért érdekes dolog, hiszen aki építteti annak látnia kell, hogy ott állnak mellette még üresen és eladatlanul a tavaly épített óriási házak.
Tulajdonképpen ezzel a lassú kocsikázással az Estrada Monumentalon és környékén lezártuk az idei madeirás élménygyűjtést. Felmentünk a szállásra a mostani utolsó éjszakára.
2019-ben teljesen valószinűtlen hogy visszatérek ide.
Aki tud jöjjön ide, ez maga a csoda.
Záró soraim majd itt folytatódnak.
